A taxizás mint szakma, 2006 tavaszára igencsak lehanyatlott. A meglévő társaságok elevickéltek a langyosvízben, újat alkotni nem voltak képesek. Arról pedig, hogy tagokat vegyenek fel, szó sem lehetett. Az akkor működő három társaság, valamint az úgynevezett mezítlábasok 8 féle tarifát, 9 féle képpen alkalmaztak így teljesen kiszámíthatatlanná tették a viteldíjat az utasok számára .Ez persze nem tetszett az utazóközönségnek ezért sokan felhagytak a közlekedés ezen lehetőségével.
Válaszképpen 2006 május közepén megalakítottunk egy új társaságot 7szabadúszó összefogásával, a csapat neve pedig TAXI 3000 lett. Újításaink közé tartozik a fix tarifa alkalmazása amely egy csapásra kiszámíthatóvá tette az utazást, továbbá az ingyen hívható 80-as zöld telefonszám bevezetése. A média segítségével hamar ismertté vált a társaság és hívásszámunk rohamosan nőtt.Természetesen nem tetszett a többi csapat számára térhódításunk és mindent elkövettek annak érdekében, hogy forduljon a kocka. Kaptunk veszélyes fenyegetéstől kezdve, reklámszerződéseink aláaknázásán keresztül, kedvezőnek tűnő egyesülési ajánlatokig mindent, de hamar kiderült, hogy a kísérletek kizárólag a fix tarifa megszüntetésére irányultak. Ezért úgy döntöttünk, a TAXI 3000 megmarad annak aminek alakult! Egy utasbarát, megbízható és kiszámítható taxitársaságnak. Hiszen a jelenlétünk biztosítja a város utazóközönsége számára a fix tarifa fennmaradását! Legyen az akár a mi, vagy másik társaság utasa!
TAXI 3000 vezetőség